2015. február 28 - PRLMNT CLUB (Nyugati)

Jesus Loves Electro (NO)

Jesus Loves Electro

Bibliadráma

„Cselekedni gyógyítóbb…(Moreno) ”

Szeretettel várunk, ha nyitott vagy, ha útkereső vagy, vagy épp ellenkezőleg, egy meghatározott úton jársz! Részese, szereplője lehetsz egy–egy bibliai történetnek, ezáltal közelebb kerülsz önmagadhoz, hitedhez és új nézőpontot kap a Bibliához való viszonyod is.

A Biblia Isten üzenetét hordozza és ha ezt olvasmányon túli élménnyé vágyod, valahogy másképp, úgy ahogy még nem szólt hozzád, akkor itt a helyed!!

Mi fog itt történni?

A vezetők által hozott bibliai történetből a résztvevők szerepeket választanak. Eljátsszák, ahogy ők azonosulnak az adott szereplő érzéseivel, élményeivel, mintha abban a korban élnének – ebben a vezetők segítenek. A játék befejezése után a szerepekből „kilépve” megbeszéljük és tudatosítjuk a megéléseket, történteket, ez a visszajelzés, integrálás szakasza. Keressük, hogy az eljátszott bibliai történet után milyen új felismeréssel gazdagodtunk, milyen új „üzenetet” kaptunk magunkról, Istenről Istentől.

A három workshop alkalmával három témát dolgozunk fel közösen a drámatechnika módszereivel egy-egy újszövetségi bibliai történet segítségével.

A témák:

  1. „Valami nincs sehol”   … valaki, valami hiányzik – keresés.
  2. Útelágazások …. hol a helyem, merre menjek? – lehetőségek.
  3. Testi – lelki gyógyulás….. – megnyugvás, lelki béke.

A részvételhez nem szükséges a Biblia ismerete, gyere, úgy ahogy vagy!

A három workshop függetlenül is látogatható, de ha mindháromra eljössz, minden alkalommal újat kapsz!

Időpontok:
Augusztus 1., 14-15.30
Augusztus 2., 14-15.30
Augusztus 3., 16-17.30

Helyszíne a fesztiválon: Oszlopos terem

Az alkalmat  Dr. Riesz Mária pszichológus, bibliodráma asszisztens, főiskolai docens vezeti.
Segítői: a PTF teológus hallgatói: Kiss András és Nyulászi Eszter

Támogatóink
  • A Magyarországi Egyházak Ökomenikus Tanácsának támogatásával
  • OVB Magyarország Hajdú Sándor újjászületett kereszteny országos igazgatósága
  • Aapril Communication
  • Aera Communication
  • GILDAN - Utteam.com
Médiatámogatók
  • Shoeshine