Superhero interjú

Superhero interjú

,,...amikor Magyarországon színpadra léptünk, akkor a legjobb közönséggel találkoztunk, és öröm volt nekik játszani..."

interjú Tim Cheshire-el a Superhero-ból

 

Mikor és hogyan alakult a Superhero?

A Superhero néhány évvel ezelőtt alakult Glasgow-ban. Csak néhány srác voltunk, akik szerették a zenét. Zenekart akartunk alapítani, és olyan hangszereken játszottunk, ami egy rock csapathoz kell. Az együttesnek volt néhány tagcseréje az elmúlt évek során, de a kezdeti együttes öt emberből: két skótból, két britből és egy németből állt.

Az elmúlt években több tagcsere is történt a csapatban. Jelenleg kik alkotják a Superhero-t?

Igen, ez igaz. Most egy érdekes szakaszban vagyunk. Itt vagyok én, Tim – énekes, gitáros, író, Mikey a dobos - aki az általános menedzsmentért és a technikai dolgokért felel, Tim B gitáros és Matty Boy basszusgitáros. Van egy másik gitárosunk is, aki velünk dolgozik, de ő Észtországban él, a neve Matteus.

Az együttesnek eddig öt lemeze jelent meg, a legutóbbi Things We Need For The Journey címmel tavaly januárban. Ez az album miben különbözik a korábbi kiadásoktól?

Ez egy jó kérdés! Úgy gondolom, hogy ez az eddigi legjobb munkánk az eredetiség, minőségi dalszerzés és a végeredmény tekintetében. Ugyanakkor a szövegeket tekintve reagálásra késztető és érdeklődő maradt a korábbi lemezeinkhez hasonlóan. Ez szintén egy igazi rock album!

A Things We Need For The Journey több zenei díjat is elnyert. Mit jelentett ez számotokra?

Hogy őszinte legyek, nem sokat! Úgy értem, hogy mindkettő általános zenei díj és nem a keresztény zenei részről kaptuk, szóval ez van. Mi soha nem kaptunk nagy figyelmet a CMI-től (szerk.: CMI – Christian Music Industry), de ez oké. Mi továbbra is játszunk a nem keresztény fiataloknak, ez marad a célunk.

Nem rég egy zenei misszióba kezdtél. Mit takar az In God We Trust projekt és tulajdonképpen mi is ez a misszió?

Oké, most már tényleg jó dolgokról beszélünk. Ez egy kicsit bonyolult dolog. Írtunk egy új lemezt és létrehoztunk egy missziós, kreatív gondolkodású közösséget, amihez az Egyesült Királyságban, Európában és az Egyesült Államokban is csatlakoztak, ahol szintén létrehozták ennek a helyi változatát, és ezt elneveztük IGWT –nek, azaz 'In God we Trust' (szerk.: Istenben bízunk).  
A Superhero egy missziós banda, amely már több év óta évente száz koncertet ad. Missziós utakat szervezünk az Egyesült Királyságban és Európában, hogy a fiatalokat elérjük az evangélium üzenetével, Jézus szeretetével; és amely során több tízezer Bibliát osztunk szét több különböző országban. Az IGWT zene az egyházért, segít nekünk, hogy ne felejtsük, hogy a dicsőítés és a misszió ugyannak a dolognak a része. Soha nem tudunk ’igazi hívők’ lenni, ha Isten kérése szerint nem kötelezzük el magunkat teljesen a Máté 28-ban leírt missziónak. A Superhero az új IGWT lemez eladásával pénz gyűjt missziós projektekre. Például amikor a zenekar Magyarországon játszik helyi zenészekkel, akiknek támogatásra van szükségük, akkor minden pénzt amit a lemezek eladásából gyűjtünk, azt a helyi misszióra fordítjuk. Ez igazán izgalmas, és azt szeretnénk, hogy Magyarország is részese legyen ennek, hogy segítsen megváltoztatni minket, téged és a világot!

Szinte az összes európai országban felléptetek már, így Magyarországon is több alkalommal. Milyen emlékeket őriztek az országról és a közönségről?

Gyümölcsleves!! Ez egy rossz emlék… ettől eltekintve csak jó emlékeink vannak. Őszintén mondom, hogy amikor Magyarországon színpadra léptünk, akkor a legjobb közönséggel találkoztunk, és öröm volt nekik játszani. Legutóbbi alkalommal Budapesten egy klubban játszottunk, ahol több ezer Bibliát osztottunk szét, ez nagyon emlékezetes volt. Egyszer felléptünk egy bevásárlóközpont tetején, ahol Johnny a nagyon jó közönségen szörfözött. Szereztünk néhány hihetetlen barátot, akikkel idegenekként találkoztunk a koncerten, de igazi jó testvérekké váltak. Játszottunk talán három fesztiválon, és két vagy három helyszínes turnén az országban, így láttunk egy kis darabot a gyönyörű országotokból és izgatottak vagyunk, hogy visszatérünk. Csak ne legyen többször gyümölcsleves… kérlek! smile

Mivel készültök a Cross Sound fesztiválra?

Mindent meg fogunk tenni azért, hogy jól szórakozzunk – amennyire ez lehetséges a színpadon, és újra nagyszerű dolgokat várunk egész Európa legjobb közönségétől. Reméljük, hogy ez egy emlékezetes este lesz. Hangos lesz, elveszítheted a cipődet, megszólítunk majd és együtt fogunk énekelni. Várjuk, hogy hamarosan visszatérjünk Magyarországra!

 

Interjút készítette: Tóth Szilvia

Támogatóink
  • A Magyarországi Egyházak Ökomenikus Tanácsának támogatásával
  • OVB Magyarország Hajdú Sándor újjászületett kereszteny országos igazgatósága
  • Aapril Communication
  • Aera Communication
  • GILDAN - Utteam.com
Médiatámogatók
  • Shoeshine