2015. február 28 - PRLMNT CLUB (Nyugati)

Jesus Loves Electro (NO)

Jesus Loves Electro

Bábműsor - Palántamisszó

A bábelőadás nagyon mélyen érinti meg a kicsiny nézőket. A bábok élő személyek a számukra, a történetek teljesen bevonják őket. Erkölcsi ítélőkészségüket, értékrendjüket mélységesen megmozdítja minden, amit látnak, hallanak. Évekig, sőt, egész életükön át megmarad, amit így átéltek.

A Palánta Bábmisszó két előadását vasárnap tekinthetitek meg a Gyermekszolgálat termében, a kastélyban!
 
Aug. 3., 11:00
A szeretetre vágyó süni
 
A főszerepben sün Benő, aki modortalanul bánik társaival, bár ők szeretettel és barátsággal közelítenek felé. Pedig ez a picike sün szíve legmélyén valójában szeretetre vágyik, és arra, hogy valaki végre megsimogassa. Egyszer csak az erdőben jár egy vidám, kedves kislány, aki szívesen összebarátkozna a kis sünivel. A süni is próbál kedves lenni, de valahogy a végén mégsem sikerül. Egy alkalommal nem csak hogy megbántja, de meg is szúrja a kislány kezét, pedig ő csak meg akarta simogatni. A kislány sírva, megbántva, sírva elszalad, hogy így viszonozták az ő szeretetét, majd Jézus példáján keresztül megérti, hogy az igazi szeretet az önzetlen. Nem csak akkor szeret, amikor viszont szeretik. Ezután képes sünikét külső-belső tüskéivel együtt szeretni. Ez az önzetlen szeretet megváltoztatja sün Benőt is, kiszabadítja morcosságából, és ő is meg tanul szeretni.
 
Aug. 3., 15:00
A szeretetre vágyó süni és a váratlan vendég
 
Megszületett Sün Bogi, a kis váratlan vendég figurája, aki az erdőbe érkezik, és semmire sem vágyik jobban, mint hogy Sün Benő befogadja, szeresse, barátkozzon vele és szeretetet adjon neki. Amellett, hogy viszontláthatjuk az első rész kedvenc szereplőit, eddig soha nem látott új, lélegzetelállító kalandokba keveredik a szeretetre vágyó Sün Benő és új barátja, a kis Sün Bogi! A legjobb persze az, hogy a bájos és szeretni való Sün Benő - a gyerekekkel együtt - megtanul egy újabb leckét az életről: a befogadás és feltétlen elfogadás mennyire fontos, ha igazán szeretni akarunk!
 
Web: http://palantamisszio.hu/
Támogatóink
  • A Magyarországi Egyházak Ökomenikus Tanácsának támogatásával
  • OVB Magyarország Hajdú Sándor újjászületett kereszteny országos igazgatósága
  • Aapril Communication
  • Aera Communication
  • GILDAN - Utteam.com
Médiatámogatók
  • Shoeshine